JUBILEUMI RENDEZVÉNY, GÁLA

Kevés jobb indikátora van ma az üzleti életképességnek, mint mikor egy vállalkozás 10-15-20 vagy akár ennél is több évet megér.

Minden cég életében fontos mérföldkő egy jubileumi ünnepség. Ezek az évfordulók ugyanis a piaci szereplő eredményes működéséről adnak egyértelmű visszajelzést. Nem kevésbé fontos egy partneri vagy díjátadó gála sem, ahol viszont nem a céget, hanem legfontosabb partnereit ünnepeljük. Mindkét rendezvénytípus kiemelt jelentőséggel bír egy cég életében, így a szervezésére is extra figyelmet kell fordítanunk. Az esemény résztvevői ez esetben legtöbbször cégtulajdonosok, igazgatók vezérigazgatók vagy egyéb felsővezetők.

jubileumi rendezvény

Fontos tehát, hogy a vendégek is kiemelt szerepet kapjanak, a legjobb alkalom arra, hogy díjazzuk legjobban teljesítő munkatársainkat vagy legnagyobb partnereinket. Alkalomhoz illő tematikával, szlogennel tudjuk támogatni a megrendelőt a szervezés során figyelve a passzoló dekorációra, programokra is. Lehet jubileumi rendezvény formája például egy Dreby is a Kincsem Parkban, ahol a cég termékeiről, brandjeiről elnevezett fogatok versenyeznek. A futamot szakkomentátorral közvetítjük a kollégák pedig megtippelhetik az eredményt. Tettünk így az egyik partnerünk 25. jubileumi eseménye esetén is, ahol minden program a versenyről, tippelésről és szerencséről szólt. Az esemény hangulatát a speciális desszertasztal és a passzoló születésnapi torta is emelte.

Miben tudunk segítséget nyújtani?

  • Tanácsadás
  • Tematika kidolgozása
  • A tematikus elemek látványban, programban történő megvalósítása
  • Stratégiai pontok felmérése
  • Teljes körű lebonyolítás